Az előző két bejegyzésben a kis házi napkollektorom bemutatásában utaztunk, előtte viszont volt egy általánosabb bejegyzés is, amelyben már említettem, hogy mindig szerelek valamit. A legújabb szerelnivaló teljesen random, egy facebook adok-veszek csoport bejegyzéseként jött szembe velem, materiális valójában pedig egy használt Saeco Vienna De Luxe, teljesen automata kávégép formájában.

 Pont mostanában voltunk kávéfőző vásárlásban, és nekem, aki kétszemélyes kotyogón szocializálódtam és már a Szarvasi Unipress is nagy előrelépés volt, ezek a fancy, tök automata készülékek mindig is a maximálisan elérendő talán-egyszer-majd kategóriát képviselték, annak ellenére, hogy az igazi hozzáértő kávéfogyasztók szerint ezek sem adják a teljesen eredeti, nagybetűsen igazi espresso-élményt. Hát, ja. Ők tudják. Mondjuk a Szarvasi Unipress se. Az mokka-tipusú kávét főz, mint megtudtam. És kávészagú gőzt okád, Berni legnagyobb örömére.

A mokka nem espresso. Nagyon nem. Viszont a cél egy jó espresso lett volna, azért is kerestünk volna valami olyat, ami azt is tud. Elég mélyen beleástam magam a témába, és nagyon élveztem. Hetekig kávészakértős oldalakon böngésztem a neten, ki-mit hogyan, mivel, és ilyenek, hogy melyek a különböző kávéfajták, főzési technikák, kritériumok az egyes tipusokhoz, mi az a crema, őrlők, kerámia, fém, vízhőfok, nyomásviszonyok, lefőzési idő, és minden ami a teljesen hétköznapitól kicsit magasabb szinten áll, de azért természetesen semmiképpen sem az igazi profi szint. Bár gondoltam, ha majd egyszer ráérek, mindenképpen elvégzek egy olyan pár napos barista tanfolyamot, mert annyira azért érdekel a téma. Na de vissza a mi témánkhoz: sok típusnak utánaolvastam, étékelések, youtube bemutatók, és gondos ár-érték arány mérlegelés után vettünk egy Delonghi Dedicát, amely egy nagyon népszerű, megbízható és elég minőségi darabnak nézett ki, mindemellett, igazából nem sokban különbözik a Szarvasitól, talán csak annyi, hogy elektromos pumpa nyomja a vizet, nem pedig a gőz (bár a Szarvasinak is van ilyen modellje). Amúgy darált kávét töltünk bele, stb, stb. Sokat kísérleteztem a kávéőrlemény finomságával, mennyiségével, tömörítéssel (tamperelés elegánssul), vízmennyiséggel, hőfokkal, amely mindez szerencsére nagyon jól állítható a Dedicán, és teszteltem végeláthatatlanul. Itt megjegyezném, hátha olyan is olvassa (hahaha), aki jobban ért nálam mindehhez: tudom, hogy sajnos a Dedica is tartalmazza azt a gyártók által alkalmazott piszkos kis trükköt, hogy egy nyomásfokozó konstrukciót épít a kifolyó szűrőjébe, ezáltal mesterségesen növelve az espresso kávék jellemzőjeként a kávé tetején képződő úgynevezett crema (barnás kávéhab) vastagsását. Az IGAZI espresso főzőknek nincs szüksége erre a trükkre. Csak éppen neked van szükséged két zsákkal több pénzre azokhoz a készülékekhez. Zárójel bezár. Aztán beállt a rend, nagyon finom kávékat főztünk, aminek persze a legalapvetőbb kelléke a jó kávé. Jelenleg nekünk ez az abszolút befutó, de azért folytatom majd más márkákkal is az experimentet. Ha kávé, pláne ha espresso, akkor Italy. Elsősorban olasz kávékat próbálgatok (már amit kapni lehet kommersz boltok kommersz kínálatában), és tudom, hogy egy igazi barista mosolyogva olvasná mindezt, de a magam nulla kiindulási állapotához képest azért jutottam valamire, mindazzal a hozzám igazán méltó száz százalékig gyakorlati motivációval, hogy egyszerűen a lehető legfinomabb kávét igyuk. És mindjárt az ellenpélda is: egyszer betértünk egy full trendi, új-hullámos kis kávézóba, várva a Nagy Megvilágosodást és a mindent elsöprő, soha-még-át nem-élt espresso-élményt… erre ittunk egy olyan sz@r kávét, hogy anyukám sárga Tchibós, kotyogós kávéja is volt legalább olyan, 15 évvel ezelőtt. De persze biztos szuper bio-eko gondosan válogatott, pörkölt minőségi alapanyagból, a legpengébb gépekkel, professzionálisan volt elkészítve, csak egyszerűen nem ízlett. Azt nem mondom, hogy oda nem megyünk többet, mert azt azért igazságtalannak érezném, biztos megyünk majd, már csak azért is mert lelkes fiatalok által újonnan indított, amúgy full kreatív és nagyon hangulatos hely az, és lehet hogy legközelebb jobban választunk. Végül is azt mondják újhullámos, hát akkor biztos ez az. De mi maradunk a réginél. Szóval Dedica. Megvesz. Főz. Kísérletez. Finom.

Na erre jön szembe a hirdetés a fészen: használt Saeco Vienna szivárgó víztartállyal, 100 korona induló licittel (ami ekkor kb 3300 magyar Fotintot jelent), azt írja a daráló és a főzés tökéletesen működik.

 OMG, kit érdekel a víztartály szivárgás, ha a többi tényleg jó: kell! Aztán egy kis licitálás után egészen 200 koronáig eljutva enyém is lett (azaz 6600 Forintért). Megnéztem ekkor a neten, nyilván ez egy régebbi modell, egy gyors keresésre csak egy helyen láttam újként, ott 119.000 Forint volt, a vaterán, meg itt-ott használtan, felújítva 30-40 ezer HuF körül. Ugye érezzük a különbséget? Oké. Megbeszél. Találka. Parkoló. Kocsiból ki – kocsiba be, helló. Itthon kitesz, megnéz. Tiszta kosz, mozgatáskor avas kávébabok hullanak belőle itt-ott, vízkő, és tényleg szivárgó víztartály. Ildi utólag bevallotta, már azt nézte, melyik kukába fogjuk tudni kidobni, mint veszélyes hulladék. Hát bennem is átfordult a gondolat… Na jó, próbáljuk ki. Hurrá, tényleg darááál! Ledek villognak, kattog, szörcsög, pumpál, folyik a kávé. Huh. Nagy baj már nem lehet.

Ekkor kezdődött csak el a Saeco-kaland, ami egy egész hétre lefoglalt, és mondhatom megint sokat tanultam, most éppen ebben a témában. És ismét bebizonyosodott: az interneten minden, de tényleg minden ott van. Csak most éppen a sorrend volt rossz. Bízva a magam tapasztalatában egészen apró darabokra bontottam az új játékszerem, közben gondosan fényképezve mindent, már csak azért is hogy össze tudjam rakni, és persze hogy ide feltegyem a képeket. És persze csak ezek UTÁN akadtam a youtubon végtelen számú Saeco Vienna szétboncolós, hibakeresős-javítós videókba, angolul, németül, oroszul, és arra is rá kellett jönnöm, hogy azért csak nem lehet ez egy ócska darab, hiszen a létező összes eleme, része a legnagyobb fődaraboktól a legapróbb rugókig és csavarokig minden, de minden kapható hozzá, és cserélhető, javítható. Szóval nem egy eldobós modell, hanem tényleg nagggyon hosszú évekig életben tartható. Ráadásul minden leírásban ez van: irodák, munkahelyek, kisebb büfék ideális kávéfőzője, napi 40-50 kávéadag főzéséig. Negyven-ötven??? Jó lenne a magasvérnyomásomnak… Na igen, itt jegyezném meg, hogy az első indításakor időgépbe is kerültünk Ildivel és visszarepültünk Zsolti büféjébe, merthogy a hangja pontosan olyan volt, mint ott a kávéfőzőnek, és beugrott, hogyhát bizony neki is egy Saeco-ja volt, csak kicsit nagyobb kapacitású, de gyakorlatilag ennek az előd-modellje. És ott napi 100 kávé is bőven megvolt szerintem. Ráadásul valójában a Saeco volt az első 1985-ben, aki kitalálta a „bean-to-cup”, azaz a kávébabtól a csészéig elvet, azaz a teljesen automatikus kávéfőzés alapját. Szóval szeretjük, ha valamihez van alkatrész. Azt jelenti tartós, bevált, hosszútávra tervezett. Pont mint akár a Szarvasi, hogy ne menjünk messzire. Itt van néhány kép a szétbombázott gépről, minden egyes porcikáját kibontottam, alaposan kitisztítottam (volt mit), a külsejét is elmosogattam, közben felfedeztem és megértettem hogyan is működik, hogy lesz „bean-to-cup”. Aztán a youtubos videókon utólag már szinte minden mozdulat ismerős lett, persze azért egy-két hasznos tudásmorzsát itt is összeszedtem. Az eladó számára horror problémát, a szivárgó viztartályt egy 10 cm-es teflonszalaggal sikerült is orvosolni, de mivel az egész mutatvány végére egy tulajdonképpen teljesen felújított kávégépet kaptunk, megrendeltem hozzá az ebayen egy tömítés-szettet és ki fogom cserélni a nem záró tömítést is, nehogy már egy teflon-szalag kelljen bele… Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy szerencsére a kosz és a ránézésre gázállapot ellenére valójában nem volt túl viseletes a gép, amely leginkább a kávéőrlő jó állapotán és a vízcsöveken fellelhető nem túl sok vízkőből látható.

Szóval most tesztelünk, állítgatunk, kóstolgatunk, és úgy hiszem megérte ez a kis kitérő, hiszen ennyi pénzért egy teljesen jól működő automata kávéfőzőnk is lett, kitanultam a Saeco-anatómiát is, és egy hétre jól elszerelgettem (via Ildi). Mostmár talán legközelebb tényleg a napkollektor befejező részével folytatom. Ha érdekel annak a kezdete, itt keresd. Hogy mi a francért is olvasod ezt, itt megtudhatod.  Ha kérdésed, hozzáfűznivalód lenne, írj! Én meg majd visszajövök.

Csak nyomok egy kávét!

Klikk a képre a galériáért!